Kicsit elszaladt velem az élet, már egy 9 hónapos totyogó mindennapjait kísérem figyelemmel, ennek a bejegyzésnek körülbelül egy évvel ezelőtt kellett volna megszületnie. 2015 második fele nagyon mozgalmasan telt, nyáron rengeteget utaztunk Magyarországon, szeptember végén eltöltöttünk egy hetet Madridban, majd novemberben 3 hétre elutaztunk egy Malajzia-Indonézia túrára. Gyorsan teltek a napok és a hetek, egyre többen észrevették, hogy gyermeket várok.

Világ életemben imádtam a nyarat, a fesztiválokat, a fülledt, estéken át tartó budapesti sétákat, vagy épp a Balaton partján ücsörgős, hajnalig tartó beszélgetős borozásokat. A borozások igaz azóta kimaradtak az életemből, de így is nagy kedvvel csatlakoztam a társaságunkhoz egy limonádét kortyolgatva és a budapesti éjszakákról is le kellett mondanom, igaz ez nincs szoros összefüggésben a lurkó érkezésével. Végeztem a főiskolával és június végén hazaköltöztem vidékre, de a barátaimnak hála még az utolsó ott töltött napjaimon is bőven gazdagodhattam élményekkel. Azóta többször is volt számomra egy szabad kanapéjuk/szobájuk, ha túl nagy hiányérzetem támadt volna, ezúttal is köszönöm Nekik!

Sziasztok!

Mint, ahogy a "Magamról..." rovatban is olvashattátok egy 22 éves életvidám kismama vagyok, aki nem bír megülni a fenekén. Már régóta gondolkoztam, hogy elkezdek blogot írni, de a munka és a tanulás mellett nem ez volt az a dolog, ami lekötött volna, így mindig húztam-halasztottam. 2015 májusában azonban hatalmas fordulatott vett az életem, megfogant a kisfiam, így kicsit több időm van itthon ülni. Na jó, őszintén szólva néha jólesik egész nap pizsamában lenni és csak akkor kikelni az ágyból, ha nagyon muszáj - de talán ez a betöltött 8. hónapban teljesen normális dolog. Úgy érzem eljött az idő, hogy virtuális papírra vessem a gondolataimat és megosszam veletek a tapasztalataimat, hogy milyen felfedezni a világot egy csöppnyi élettel a pocakomban, aki már nem is olyan pici.