Kicsit elszaladt velem az élet, már egy 9 hónapos totyogó mindennapjait kísérem figyelemmel, ennek a bejegyzésnek körülbelül egy évvel ezelőtt kellett volna megszületnie. 2015 második fele nagyon mozgalmasan telt, nyáron rengeteget utaztunk Magyarországon, szeptember végén eltöltöttünk egy hetet Madridban, majd novemberben 3 hétre elutaztunk egy Malajzia-Indonézia túrára. Gyorsan teltek a napok és a hetek, egyre többen észrevették, hogy gyermeket várok.

Hamar elérkeztünk a várandósságom 24. hetéhez, melynek első napján volt időpontunk az orvosomhoz. Hétfői napra esett, csütörtökön pedig már indultunk is a mi “kis” Kuala Lumpur - Bali - Gili - Bali - Kuala Lumpur utunkra. A várandósságom alatt minden rendben zajlott  (igaz a 16. hétig szörnyen rosszul voltam a nap bármely szakaszában) így a nőgyógyászom és én sem láttuk akadályát, hogy nyakamba vegyem a nagyvilágot. A kis Pocaklakóm nagyon kiszámította  az érkezését, ugyanis a betöltött 28. héttől a légitársaságok nagy része külön orvosi igazolást kér, hogy repülhet a kismama, a mi utazásunknak a 27+6. napon lett vége. Természetesen így is kértünk egy papírt, hogy alkalmas vagyok a repülésre és egy pontos várandóssági kormegjelölést. Ennek később hatalmas hasznát vettem, mivel sehol nem akarták elhinni, hogy “csak 25-27” hetes terhes vagyok.

Az indulás napja is vészesen közeledett, a bőröndbe pakolás viszont nem zajlott olyan egyszerűen. Nyári kismamaruhákat extra olcsón tudtam beszerezni a leárazásokkor, viszont a kozmetikumok, gyógyszerek, egyéb kellékek kicsit nagyobb fejtörést okoztak. Sosem voltam nagy pakolós típus, tartom magam ahhoz, hogy mindenhol meg lehet venni a szükséges dolgokat, de most úgy véltem gondolnom kell mindenre. 

Egy lista arról, hogy szerintem mit ne hagyj otthon semmiképp kismamaként egy hosszabb út előtt:

1. - az összes orvosi papírod fénymásolata
2. - útleveled fénymásolata
3. - utasbiztosítás
4. - egy nagyobb gyógyszeres táska az egész útra (magnézium, no-spa, fájdalomcsillapító, széntabletta, lázcsökkentő, gyomorsavlekötő, igény szerint vitaminok…)
5. - egy kisebb a repülőre (ugyan azzal a tartalommal, mint a nagy, csak 2-3 darabokkal)
6. - naptej (a jó minőségűek abban a térségben sokkal drágábbak, mint nálunk)
7. - tisztálkodószerek
8. - egy kalap/baseballsapka/kendő

Természetesen ez a kis lista bőven nem teljes, de ezek voltak nekem a nagyon lényegesek. A kis gyógyszerespakkot az összes rövid túránkra is vittem magammal biztos ami biztos alapon. Szerencsére nekem egyszer sem kellett hozzányúlnom, de jól jött ha mások gyors segítségre szorultak.

A repülési idő 5,5 óra volt Doháig, ott 7,5 órát várakoznunk kellett, majd jött még 7,5 óra repülés Kuala Lumpurba. A légitársaságnál (nevét nem írom le, de az átszállás helyéből könnyen kideríthető, ha valakit érdekel) nagyon kedvesek voltak, hihetetlenül kisgyermek és várandóscentrikusak. Előre jeleztük az állapotomat, így az első sorban kaptunk helyet, a mellettünk lévő sorban pedig egy kisgyermekes család utazott. A légiutaskísérők hatalmas figyelmet fordítottak mind a családra, mind rám, kaptam extra párnát és rendszeresen megkérdezték, hogy van-e valamire szükségem. Dohában a 7,5 óra várakozás eseménytelenül telt, van egy olyan helység a C terminál végénél, ahol az “elveszett gyerekekre vigyáznak”, mi itt pihentünk egy kicsit. Egyrészt mivel ez a szoba soha nem volt talán használva (a telefonok még ki sincsenek bontva), másrészt a pihenőkben borzalmasan kényelmetlenek az ágyak. Kismamaként nem ez a legkényelmesebb megoldás, de 4,5 órára a reptéri hotelt 200 euroért irreálisan drágának találtuk és bőven ki lehetett így is bírni. Kuala Lumpurig szintén az első sorban kaptunk helyet és nem lehetett panaszom a fedélzeti kiszolgálásra. Itt következett 2 nap városnézés, majd repültünk tovább Balira. 

Kuala Lumpur ebben az időszakban nagyon meleg, átlagosan 31-34 fok van, ami első hallásra nem tűnik soknak, viszont olyan magas páratartalom társul ehhez, hogy hosszabb lépcsőzések után azért meg kellett állnom kicsit pihegni. Az étkezéstől nem kell tartani, bőven találni a városban normális éttermeket, ahol nem kap szalmonellát már attól az ember lánya, ha ránéz a szakácsra. Az utcán sütögetős helyeket a biztonság kedvéért elkerültem és a speciális helyi étkezdéket is. Több helyen is jártam már Ázsiában, sosem volt ilyenektől bajom, de most a Pocaklakóm miatt visszafogtam magam. A biztonság kedvéért itt is, ahogy az összes további helyen még fogat is ásványvízzel mostam. Amire szerintem még fontos figyelni, hogy ha az ember étteremben eszik a jégkocka se legyen csapvízből, akadhatnak belőle problémák. A malájok nagyon kedves emberek, segítőkészek és meglepően jól beszélnek angolul. A jetlag sajnos nem került el, de szerencsére nem dagadtak fel a lábaim, csak rosszul viseltem az időeltolódást. Ez arra az éjszakára csúcsosodott ki, mikor másnap repültünk Balira, így 2 óra alvással vágtam neki egy újabb 3 órás repülőútnak. A távot 2015 legjobb fapados légitársaságának választott vállalat gépeivel tettük meg, itt csak kitöltettek velem egy papírt, hogy saját felelősségre veszem igénybe a szolgáltatásukat, de különösebben nem foglalkoztak azzal, hogy kismama vagyok. 

Balira érkezve a sziget dél-keleti részén Seminyakon volt a szállásunk. Ezen a partszakaszon a tenger nagyon hullámzik, így én a fürdést kihagytam, viszont szívesen feküdtem a strandon egy jó nagy napernyő árnyékában kókuszlevet iszogatva. Egy egynapos túrán is részt vettünk, itt megnéztünk egy csodaszép lagunát, ahol szintén nem akartam belemenni a vízbe az előbbi okokból, de voltunk egy csodaszép templomban és megnéztünk egy kávéültetvényt. A kávéültetvénynél lehetőség volt helyi teákat, kávékat kóstolni és mivel itt honos a cibetmacska, ami “előállítja” a kopi luwak alapanyagául szolgáló kávébabot ezt is meg lehetett kóstolni. Ezt nem hagyhattam ki még várandósan sem. Két korty után a kisfiam olyan kickbox mérkőzést rendezett a pocakomban, hogy az édesapjával itattam meg az én adagomat is, utána meg őt nem lehetett lelőni. :) 

A Balin töltött napok után áthajóztunk a 3 Gili sziget egyikére Gili Airre. Ez már közigazgatásilag Lombokhoz tartozik és maga a nyugalom paradicsoma. 2 lehetőségünk volt ide eljutni, az egyik egy 11 órás busz és hajóút, a másik egy 2 órás fastboat túra. Mi a fastboat mellett döntöttünk, miután jól körbeérdeklődtünk, ugyanis kicsit tartottam egy 70-80 km/h-val száguldó hajótól a nyílt tengeren. Az utazási irodában azt javasolták, hogy a reggeli órákban induló hajót válasszuk, mivel ekkor csendesebb a tenger. Ez valóban így volt, végigaludtam a 2 órás utat és egy csodaszép fehér homokos kék tengerparton ébredtem. Nagy mosollyal meg is jegyeztem a páromnak, hogy minden álmomból így szeretnék ébredni. Giliről annyit mindenképp érdemes megjegyezni, hogy innen ki vannak tiltva a motoros járművek, így csak lovaskocsival, biciklivel vagy gyalog lehet közlekedni. Az itt töltött 6 nap alatt rengeteget pihentünk, bejártuk a szigetet és nagyon jókat ettünk. Mivel az itt élő 250 emberből, aki nem közvetlenül a turizmusból, az a halászatból  él, mindig találtunk olyan éttermet ahol az épp frissen fogott halat tudtuk megvásárolni és ott helyben meg is sütötték nekünk. Ezen kívül rengeteg gyümölcsöt ettem és mindenféle juicet megkóstoltam. Itt nem kellett tartani a jégkockától sem, mivel csak sós víz folyik a csapokból, így biztosan ásványvízből volt az is. Az egyik nap befizettünk egy snorkeltúrára, ami csodálatos volt! Láttunk óriásteknősöket, különböző halakat és korallokat, de a legjobb az egészben az volt, ahogy a kisfiamat éreztem a pocakomban! Mivel csak lebegtem a vízen teljesen el tudtam lazulni. Leírhatatlan az az érzés, ahogy ott abban a közegben éreztem minden apró mozdulatot belülről, biztos vagyok benne, hogy K. is nagyon élvezte. 

Gili után visszatértünk 5 napra Balira. A sziget keleti oldalán Candidasan volt a szállásunk, itt kis bungallókat béreltünk, amik ár-érték arányban nagyon jók voltak.  4 *-os hotel volt egy itthoni magánszállás áráért, tengerre néző feszített víztükrű medencével - a blog borítóképén ezt láthatjátok. A 2. és 3. napon a hotel recepcióján kértünk magunknak egy sofőrt, aki egész nap a rendelkezésünkre állt és bejárhattuk vele a szigetet. Nagyon kedves ember volt, jól beszélt angolul és tényleg nem fukarkodott az üzemanyaggal, nagyon sok mindent megmutatott nekünk a két nap során. Láttunk több templomot és megállapítottuk, ha egyet láttál mindet láttad, így kicsit ezt időpazarlásnak is éreztük. Megnéztük a Mount Baturt a sziget híres vulkánját, Ubud bevásárlóutcáit, rizsföldeket, a helyi szoborkészítőmestereket és a királyi fürdőt. Összességében nagyon tetszett, bár a helyi árusok rámenőssége egy idő után bosszantó és lehangoló, hogy mindenhol szemét van.

Fájó szívvel hagytuk el Bali szigetét, vissza kellett repülnünk Malajziába, ugyanis másnap innen indult haza a repülőgépünk. Úgy gondoltuk, hogy nem utazunk 50 km-t egy éjszakáért, így nem Kuala Lumpurban, hanem Sepangban volt a szállásunk. Az egyetlen pozitívum a városban az volt, hogy találtunk egy női nőgyógyászt, aki kiállította a papírt, hogy egészséges vagyok, mindezt 800 forintnak megfelelő összegért. Tökéletes angoltudással rendelkezett és nagyon kedves volt, még külön megjegyzést is írt a papírra, melyben üzent a légitársaságnak, hogy óvatosan és szépen bánjanak velem. A város egyébként nem nyerte el túlságosan a tetszésünket, nem találtunk egy normális éttermet sem, a szálloda is szörnyű volt, mikor megláttam a szobát azt hittem rosszul leszek... A recepción upgradeeltük egy lakosztályra (8000ft-ért kettőnknek), ami már sokkal jobb volt. Aludtunk egyet és indultunk a repülőtérre, hogy megkezdjük a majdnem 24 órás utunkat Budapestre. Míg az Ázsián belüli járatok a KLIA2-ről, az interkontinentálisak a KLIA-ról indulnak, ami sokkal jobban felszerelt, éttermekből is nagyobb a választék. Itt még vásároltunk egy-két szuvenírt a becsekkolás után és felszálltunk a gépre. Dohában az átszállási idő eseménytelenül telt, ettünk, aludtunk, rácsodálkoztunk az ottani luxusra és már alig vártuk, hogy landoljunk Budapesten.

Így egy év távlatából vegyes érzelmek kavarognak bennem, mikor írom ezeket a sorokat. Balira nem mennék vissza még egyszer, viszont megfogadtuk, hogy Gilire visszatérünk  a kisfiunkkal. Szeretném neki megmutatni, hogy hogyan élnek ott az emberek, a tenger gazdag élővilágát, az ott nyaraló emberek sokszínűségét. Malajziába szintén visszatérnék, tetszik a város és szeretném megismerni a tengerpartjait is. 

Aki gondolkozik azon, hogy várandósan útnak induljon, ha nincs gond az egészségével ne aggódjon! Vannak alapszabályok, amiket be kell tartani, de úgy gondolom ez abszolút nem vesz el a nyaralás élvezeti értékéből. Igaz a búvárkodást nem ajánlották, viszont sznorkelezés közben is gyönyörű vízi élővilágot fedezhettünk fel és senki nem nézett rám csúnyán, mikor megálltam egy lépcső tetején pihegni, sőt mosolyogtak rám! Az indonéz emberekre főleg jellemző, hogy mindig volt hozzám pár kedves szavuk, kérdezték mennyi idős  a baba a pocakomban, milyen nemű lesz, mi lesz a neve és hogyan viselem a várandósságot. Látszott, hogy érdekli őket, elmesélték ők is hány gyermekük/testvérük van, vagy milyen volt az ő várandósságuk. Ha gyümölcsöt vásároltam - ami napi többször is előfordult - 10-ből 8-szor kaptam ajándékba még egy darabot, "for the baby" felkiáltással. Borzasztóan jól esett! :)  A légitársaság és a hotelek általában kiemelt figyelmet fordítanak a kismamákra, csak pozitív élményem van velük kapcsolatban is. Ha bárkinek kérdése van egy ilyen úttal kapcsolatban ne habozzon írni, nagyon szívesen válaszolok!