2016 februárjában megszületett Kristóf, megkezdődött az életünk hármasban, családként. Az első időszak nem volt a legegyszerűbb, visszagondolva szerintem a felére nem is emlékszem igazán. Szoptatás-pelenkázás-altatás bermudaháromszögben éltük le az első 8 hetet, napi minimum 3 óra hasfájós sírással, néha úgy éreztük, hogy sosem lesz vége, de ez egyik napról a másikra elmúlt és kaptunk egy csupamosoly életvidám kisfiút, aki imádja felfedezni a világot. Első életévében felfedeztük kicsi országunk, Ausztria és Szlovákia egyes helyeit, de a lényeg, amiért ez a poszt született a 10 napos utazásunk Phuketre.

Májusban elhatároztuk, hogy még egy éves kora előtt elvisszük K.-t egy interkontinentális útra. Gondolkoztunk a lehetőségeinken és Phuketra esett a választásunk. 2015 februárjában egyszer már jártunk itt, kézenfekvőnek tűnt olyan helyre menni, amit már valamelyest ismerünk. A szüleim is velünk tartottak, az ő hezitálásukra vártunk, végül júniusban megvettük a repülőjegyeket, majd október 24.-én megkezdődött az utazásunk. 

Budapestről repültünk, nagyon jó átszállási idővel. Oda 13, visszafele 14,5 órás utunk volt dohai átszállással. A légitársaság előtt ismételten le a kalappal, nagyon figyelmesek és segítőkészek voltak. Első sorban kaptunk helyet, ahol a falra szerelhető "baby bassinetet" is igénybe vettük. Igaz inkább K. (és a mi) cuccaink voltak benne, mert a gyerkőc előszeretettel rajtam aludt, de így legalább volt hely a dolgainknak. A fel- és leszállásokat nagyon jól viselte, közben itattuk, így a füle sem pattogott. Az utat is meglepően jól bírta, egyedül visszafele volt egy 15 perces nyűglődése. Ennek oka az volt, hogy borzalmasan meleg volt, miután levetkőztettük egy bodyra újból egy kiegyensúlyozott kissrác lett. Az út előtt elvittük fül-orr-gégész szakorvoshoz, aki receptre írt egy orrcseppet, 30 perccel felszállás és landolás előtt kellett neki cseppenteni, ezzel is enyhítve a légnyomáskülönbség okozta kellemetlenségeket. A légiutaskísérők imádták, volt, hogy "elrabolták" tőlünk és a konyhában játszottak vele.

A dohai reptéri személyzetről is csak pozitívumokat írhatok, abszolút gyerekcentrikusak. A reptéren több helyen is ki vannak téve sportbabakocsik, melyeket szabadon használhatnak az utasok és egészen a beszállókapuig vihetőek. Ez jól jött, mivel a babakocsinkat már Budapesten feladtuk. Igaz készültünk háti hordozóval, de így nekem is kényelmesebb volt, na meg mosdóba is könnyebben mentem. :) K. ekkor már a tápszerfogyasztó babák táborát gyarapította, így keresnem kellett egy helyet ahol ezt elkészíthetem. Mivel sehol nem találtam vízforralásra alkalmas ezközt - a melegítő pedig a bőröndben lapult - megkérdeztem egy takarítósrácot, hogy hol tudok melegvizet szerezni. Megkérdezte mennyire van szükségem és fél perc múlva megjelent egy pohárnyi forró vízzel, amit az egyik kávézóból hozott a pohár tanúsága szerint. Pénzt nem fogadott el érte, úgy ahogy a kávézó személyzete sem. Apróságnak tűnhet, de nekem ott ez nagyon jól esett.

Odaérkezésünkkor még várt ránk egy 1,5 órás út a szállodáig. Ezt az időt már nehezen viselte a kisfiunk, hiányzott neki az ágyban alvás. Délelőtt 10 óra volt, mikor a kitett minket a taxi, 10:15-kor már az ágyunkban feküdtünk. A következő emlékem, hogy 15:30kor éktelen sírásra ébredtünk, K.-nak jelzett a pocakja, hogy sürgősen enni kellene (sem addig, sem azóta nem aludt 5 órát egyhuzamban!). Mire elkészítettem a tápszerét már a 2. minibanánt falatozta óriási mosolyok kíséretében, még szerencse, hogy megálltunk egy fürtért útközben. Miután Ő jóllakott elindultunk ebédelni/vacsorázni. Mivel ismertük a környéket tudtuk, hogy Helmut úr Schlusslicht nevű éttermével nem hibázhatunk. Az eredeti wiener schnitzeltől kezdve a friss halon keresztül a tradicionális thai ételekig minden megtalálható, így könnyen választ magának az európai ízekhez szokott vendég is. Mivel nagyon szeretem a friss halat, itt is azt ettem, a társaság többi tagja pedig kipróbálta a thai konyhát. Természetesen K. első dolga volt elcsaklizni a vacsorámat, így az is világossá vált számunkra, hogy a napokban Ő is sok halat fog enni. Megkóstolhatta a mango juiceomat is, amit ott helyben 100%-ban mangoból készítettek. Ez annyira ízlett neki, hogy napi 3-4 dl-t simán elfogyasztott belőle és ha valakinél sárgás színű folyadékkal teli poharat látott egyértelműen jelezte, hogy neki az bizony kell. :) 

Mivel kb. 30 méterre volt a tenger a szállodától ebéd után lementünk a partra. K. még sosem látott homokot, pláne nem tengert. Nagyon édes volt, ahogy először hozzáért a talpa a homokhoz csak tapogatta, "markolászta" a lábujjaival, majd meglátta a vizet. Órisái kiabálás és mosoly keretében kezdett a víz felé tipegni, majd lehuppant a homokba és így vizsgálta maga körül a világot. Itt eltöltöttünk majdnem egy órát és visszasétáltunk a szobánkba. 

Előző phuketi nyaralásunk során is ebben a szállodában laktunk, logikusnak tűnt ide visszatérni, mivel akkor is tökéletesen meg voltunk elégedve a szobával, a személyzettel és az ellátással is. Nem internetes oldalon, hanem közvetlenül a hotellel intéztem e-mailben a foglalást, így lehetőségem nyílt velük részletesen megbeszélni mit szeretnénk. A választásunk végül 2 "pool access room"-ra esett, így közvetlenül a teraszunkról csobbanhattunk a medencébe, ráadásul a szüleim voltak a szomszédaink és a két szobát is egybe tudtuk nyitni. Mivel a kisfiunk imádja a vizet, napi 3-4 medencézés mindig napirenden volt. Többször is előfordult, hogy már reggeli előtt a medencében pancsoltak az édesapjával, de akkor is jól jött a közelsége, mikor éjfélkor nem akart elaludni. Fél órát úszkáltunk és utána úgy aludt, mint a bunda. 

Az első két nap során a környék felfedezése volt tervben, rengeteget strandoltunk és sétáltunk. A jetlag nem került el minket, az első éjszaka hajnali 3-ig szórakoztattuk egymást. Ennek én kifejezetten örültem, mert engem mindig a 3. éjszaka szokott elérni a dolog, ami jól be tud kavarni az ember programtervébe. Másnap 9-kor keltünk, így kiküszöböltük, hogy ez az állapot sokáig húzódjon. A reggeli a szállodában szuper volt, interkontinentális és thai ételekből is lehetett választani, valamint mindig volt 4-5 féle gyümölcs is. K. nem "tankönyvi" blw baba, de nagyon sokat merítettünk a módszerből,  saját maga eszik, ami egy 8 hónapos gyerkőc esetében némi földre hullott étellel jár. Ezt a személyzet nagyon jól fogadta, sőt sosem engedték, hogy összeszedjem utána a földről az ételt, amint hajoltam már rohantak egy seprűvel, hogy én csak hagyjam, ez az ő dolguk, és különben is gyerek, ne kérjek bocsánatot a kupiért. Ha bármire szükségünk volt készséggel segítettek, látszott, hogy szeretik a gyerekeket. Mindig volt hozzánk pár kedves mondatuk és "kukucsoltak", játszottak K.-val. 

Reggeli után már csobbantunk is a medencében, ahol megbeszéltük, hogy K. marad a nagypapival a hotelben és alszanak egy hatalmasat, mi pedig hármasban elmegyünk talpmasszázsra. Nagyon jól esett a repülés alatt elgémberedett lábainknak a kényeztetés, testünk-lelkünk feltöltődött az alatt az egy óra alatt. Mikor visszaértünk a fiúk még mindig aludtak, így volt időm elkészíteni K. tízóraiját (ami mindig helyi friss gyümölcsökből állt) és egy kicsit napozni a teraszon. Miután felébredtek és ettek folytattuk a medencézést és megmutattuk a szüleimnek a környéket. Este hármasban mentünk vacsorázni, amit a kisfiunk a babakocsiban végigaludt, így édesapával "kettesben" romantikáztunk. Szeretek olyan éttermekben enni, ahol még nyersen kiválaszthatom mit szeretnék enni, majd megalkuszunk és ott helyben megsütik nekem és elfogyaszthatom. Most sem volt ez másképp, egy halra és egy rájára esett a választásunk. A fajtájukról fogalmam sincs, mi nem beszélünk thaiul, angolul pedig ők nem tudták hogy nevezik ezeket az állatokat. Minden esetre a rája nagyon szálkás állat és meglehetősen víz ize van, de egyszer mindent ki kell próbálni! :)

Az elkövetkező napokokban bejártuk a szigetet, másnap délután Patongba vezetett az utunk. Megnéztük a híres Bangla Roadot és sétáltunk a város utcáin. Az utcai árusok, éttermek, bárok kb. 20-30%-kal drágábbak, mint Karonban, viszont a szállás olcsóbb. Míg Patong a bulizás és az éjszakai élet központja, addig Karon jóval nyugodtabb. A 4. szigeten töltött napunkon egy delfin- és fókashowt néztünk meg. Sokat gondolkoztunk, hogy érdekelni fogja-e K.-t, de úgy döntöttünk elmegyünk, maximum majd felváltva sétálgatunk vele. Az eleje nem indult zökkenőmentesen, a fókák elég messze voltak, így azok nem érdekelték a törpét, az előttünk ülő szőke kislány viszont annál jobban. Mikor végre megjelentek nagy lett az öröm, tetszett neki a műsor. 

Az 5. napon "bedobtuk a mélyvízbe" elmentünk egy egész napos túrára. Béreltünk egy taxit és a sofőr oda vitt minket, ahova mi szerettük volna. Elsőként felmentünk a Big Buddhahoz, ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Tavaly óta sokat épült, de ha így haladnak még el fog tartani egy darabig az építkezés. K. ezt végigaludta, az utolsó 3 percre kelt fel, így tudtunk vele pár fotót készíteni a gyönyörű panoráma előtt. Innen a botanikus kertbe vezetett az utunk, ez őt annyira nem izgatta, nagypapit pedig még kevésbé, úgyhogy ők mókáztak, halakat, pillangókat néztek és fel-alá sétáltak. Tettünk egy kis kitérőt a Chalong Watthoz, majd indultunk Rawaiiba, ugyanis K. már fáradt volt és sétálni szerettünk volna vele, mivel a babakocsiban mindig jól alszik. Rawaii két dologról igazán híres, az egyik a gyöngyárusítás a másik pedig a halpiac, ráadásul van egy gyönyörű, hosszú mólója is. Itt 2 órát is eltöltöttünk, megnéztük az árusok portékáit, csodáltuk az ezer színű és fajtájú halat, sétáltunk és gyönyörködtünk a tájban. Túránk utolsó állomása a Kata view point volt ahonnan megnéztük a naplementét, majd fáradtan érkeztünk vissza a szállásra.

Sokat morfondíroztunk, hogy K.-t elvigyük-e egy hajótúrára PhiPhire, de végül úgy határoztunk, hogy még kicsi egy ilyen hosszú hajóúthoz, így ezt kihagytuk. Mindenképpen szerettünk volna elmenni sznorkelezni, így keresnünk kellett valami megoldást, hogy ez kivitelezhető legyen. Sikerült olyan túrát találnunk, ahol reggel fél7-re jött értünk a taxi, elvitt a kikötőbe, onnan elhajóztunk két szigetre és megálltunk egy korallzátonyon, délután 1-kor pedig ismét a szálláson voltunk. Ez járható útnak tűnt, "beosztottuk" a csapatot két napra, így először édesanyám és a párom, majd másnap édesapám és én mentünk, miközben a másik "pár" szállodában maradt és vigyázott K.-ra. A szigetek gyönyörűek voltak, viszont a zátonyok szörnyű állapotban vannak. A tour guide sráccal sokat beszélgettem, így megtudtam, hogy a 2007-es cunami óriási károkat okozott az élővilágban és az sem segíti a regenerálódást, hogy rohamosan emelkedik a tengervíz hőmérséklete, amihez a korallok nem tudnak alkalmazkodni. Lehangoló volt, mindenhol halott, töredezett korallok és összesen 3 fajta hal volt látható. Állítólag a sziget északi részét nem érintette ilyen mértékben a szökőár, ott szebb az élővilág, ezt sajnos mi már nem tudtuk megnézni, hiszen 2,5 nap múlva indult a gépünk haza. 

Minden szerda és vasárnap este van Karonban a piac, ezt sem hagyhattuk ki, mindenképp szerettünk volna valami igazán extrém dolgot megkóstolni. Ami ez volt:
Szöcske és lárvák. Az igazi ízüket elnyomta a fűszer - ez nem lehet véletlen - így egészen fogyaszthatóak voltak. Sőt, ha valaki elém rakna egy tál zöldbabfőzeléket, vagy ezt, tuti a rovarokhoz nyúlnék. Miután igazi kulináris élményekben volt részünk beszereztük a családtagok ajándékait, visszamentünk a szállodába és nyugovóra tértünk.

A hátralevő két napban még túráztunk egy kicsit, megnéztük a tigriseket a Tiger Kingdomban, valamint Phuket old townt, este pedig kimenőt kaptunk a nagyszülőktől, így elmehettünk randizni. Már a patongi látogatásunk során kinéztük magunknak a helyi Hard Rock Cafét, itt vacsoráztunk, majd belevetettük magunkat az éjszakai életbe. Az utazásunk előtt megfogadtunk, hogy megnézünk egy ping-pong showt, mivel ez tavaly kimaradt. Szörnyű és egyben elképesztő volt végignézni, hogy mit művelnek ezek a nők a testükkel, szinte lesokkolva léptünk ki ismét a Bangla Roadra. Itt egy hostess srác hívásának engedve betértünk egy discoba, ahol 10 perc után megállapítottuk, hogy mi ehhez már túl öregek vagyunk, na meg K. reggel ugyanúgy korán kel, ha későn érünk haza, ha nem, így inkább fogtunk egy tuktukot és visszamentünk a hotelbe. A recepción hagytuk a pár napja vásárolt kívánságlámpásunkat, ezzel még lementünk a tengerhez és felengedtük, ez egyfajta hagyomány nálunk. A tavalyi kívánságunk teljesült, ha ez is összejön, akkor nagyon boldogok leszünk azt hiszem. :) Fáradtan hajtottuk álomra a fejünket, hogy másnap megkezdhessük az utolsó "teljes" napunkat. 

Erre a napra csak strandolást és pihenést terveztünk, meg persze a bőröndpakolást, ami 2,5 órát vett el az életünkből. Az olcsó árusoknak - és a kókuszolajnak - hála alig tudtunk bepakolni, az egyik bőröndöt csak úgy tudtuk becsukni, hogy rajta ültem édesapám pedig húzta a cipzárt. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az utolsó estére jutott a legszebb naplemente, így még jobban fájt a szívünk, hogy haza kell mennünk. K. örömmel játszott a homokban, nem is sejtve, hogy másnap 14,5 óra repülés vár ránk.

A reggeli járatra foglaltunk, így hajnali 4-kor elhagytuk a szobát, 45 perc alatt odaértünk a reptérre és 7 órakor már a gépen is voltunk. A hazaút eseménytelenül telt, az egyetlen furcsaság a dermesztő hideg volt, mikor kiléptünk a budapesti reptér ajtaján. :)

Az út előtt sokan kérdezgették, hogy nem félek-e, mi lesz K.-val, ha nem tetszik neki, nem viseli jól. Nem féltem, bár volt bennem egy kis izgalom, de bíztam a gyerekemben és magamban, hogy ennyi idő alatt sikerült Őt megismernem. A habitusát, a dolgokra adott reakcióját az Ő pici ám annál értékesebb lelkét. A thai emberekről eddig is jó véleménnyel voltam, az út után még pozitívabb a benyomásom. Imádják és tisztelik a gyerekeket, eszükbe sem jutott hozzá nyúlni K.-hoz úgy, hogy meg ne kérdezték volna és így sem nyúltak soha a fejéhez vagy a kézfejéhez (bezzeg itthon...). Szuper 10 napot töltöttünk Phuketen, úgy érzem mindannyian sokat kaptunk az úttól. Szeretnénk Őt - pénztárcánkhoz mérten - sok helyre elvinni a világban, hogy minél több kultúrát ismerhessen meg, ezáltal elfogadóbb, nyitottabb és érdeklődőbb ember váljon belőle. Terveink szerint a következő bejegyzéssel 3-4 hónapon belül jelentkezem! :)